Hús nélkül

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! - ez a "nem ártás" filozófiája. Mindezt már a táplálkozásoddal elkezdheted.

Érvek a húsevés ellen

A hozzánk hasonlók választása

A detroiti Wayne State University tudósai megvizsgálták az emberek valamint számos majomfaj kulcs génjeit és arra az eredményre jutottak, hogy "életkódunk" 99,4%-ban azonos a csimpánzéval.  Azzal a csimpánzéval, akinek fogazata és emésztése az emberével megegyező. A csimpánzok, csakúgy mint minden főemlős, ha választhat, akkor mindenképpen hús helyett gyümölcsöt vagy zöldséget fogyaszt. Éhezés esetén fanyalodik csak rá a húsra. Ebből arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a húsevés lehetősége csak az ínséges időszakok túlélését segíti.

Genetikailag körülbelül akkora az egyezőség köztünk és a csimpánzok között, mint a ló és az öszvér között.

Éhinség megszüntetése

1 kg marhahús előállításához körülbelül tápértékét tekintve 7-szer annyi takarmányt kell elhasználnunk.  A húsevés elhagyásával a legelők nagy részére nem lenne szükség, sőt a jelenlegi legelők nemcsak a Föld teljes lakosságát lennének képesek ellátni, hanem ennek többszörösét is.

Ugyanakkor csak ebben az évben 20 millió emberre vár éhhalál. Jelenleg 2,3 másodpercenként meghal egy gyerek alultápláltság miatt. Ebben a pillanatban is, amikor ezt a sort olvasod. Több száz millió embert lehetne megfelelően táplálni, ha a húsevők csupán 10%-kal csökkentenék a húsfogyasztásukat.

Környezetvédelem

A felszabadult legelőket újra telepíthetnénk erdőségekkel, ami a csökkenő oxigénszintet és az üvegházhatást is egycsapásra megszüntetné a CO2 oxigénné és szerves anyaggá való megkötésével.

A takarmányt állattenyésztő telepekre való eljuttatásával  pontosan 7-szer annyiszor kell szállítmányozni, hogy ugyanolyan tápértékű élelmiszerhez jussunk.  Ha ezt az energiát fűtésre használnánk, akkor a Földön minden ember melegben lenne és senkit sem fenyegetne a megfagyás veszélye.

Minden 10 dkg marhahúsért, amelyet őserdő helyén termeltek, 2,89 négyzetméter őserdőt vágtak ki.

Míg egy kilogramm búza előállításához 800 l víz kell, egy kilogramm marhahús előállításához több mint 200.000 l szükségeltetik.

Majdnem 79 kalória ásványi tüzelőanyag (olaj, gáz, stb.) kell egy kalória húsfehérje és csak 2 kalória tüzelőanyag kell egy kalória szója előállításához. Ha minden ember húsközpontúan táplálkozna, a világ olajkincse csak 13 évre volna elég. 260 évig tartana viszont, ha az egész emberiség abbahagyná a húsfogyasztást. Azaz hússzor annyi idő lenne alternatív energiaforrás kifejlesztésére.

A fenyegető rák

Kutatások tömege igazolja, hogy a húsevőknél sokkal valószínűbb a rák, mint a vegetáriusoknál.

3,8-szeres a mellrák esélye azoknál a nőknél, akik naponta esznek húst, mint azoknál, akik kevesebb, mint egyszer egy héten.

A halálos prosztatarák 3,6-szer gyakoribb a naponta húst, sajtot, tojást és tejet fogyasztó férfiaknál, mint az alig, vagy egyáltalán nem fogyasztóknál.

A fenyegető szívroham

A húsevők igen nagy mennyiségű koleszterint juttatnak a szervezetükbe, mely hajlamossá teszi őket a szívinfarktusra. A szívinfarktus az egyik leggyakoribb halálnem, minden 45 másodpercben meghal egy ember szívinfarktusban. A hímnemű húsevők esélye, hogy szívinfarktusban halnak meg, 50%. A húst nem evő férfiaknál ez 15%. A hús, tejtermék és tojásfogyasztás 10%-os csökkentésével 10%-kal csökken a szívinfarktus veszélye. Teljesen kihagyva ezeket a táplálkozásból, 90%-kal csökken ez az esély.

Végül az érző és vérző emberi szív érve

Korunk egyik őrültsége, hogy művelt, kifinomult, jó érzésű emberek „normálisnak” tartják, hogy állatok, érző lények millióit kínozzuk meg és mészároljuk le naponta, hogy étvágyunkat kielégítsük.

Az Európai Unió rendelkezik a „vágóállatok” leölésének „humánus” módjáról, ami megköveteli, hogy el kell kerülni minden elkerülhető fájdalmat és szenvedést. Ez világosan bizonyítja, hogy a mai európai átlagember képes az értelmével felfogni, hogy kegyetlenséget művelünk. Ránk tehát már nem érvényesek Krisztus szavai: „… nem tudják, mit cselekszenek”. Mi már tudjuk, mit cselekszünk. És személyes felelősséggel tartozunk minden, rettegésben tartott, agyonkínzott és megölt állatért.

Felelősségünk van azokért az emberekért, akikre áthárítjuk az állatok megölésének munkáját, amit mi magunk nem végeznénk el.

Az első lépések

Ha megpróbáljuk testünket valamiről leszoktatni és valami másra rászoktatni, hamar tapasztaljuk, hogy hevesen tiltakozik, és ez némi szenvedéssel jár, de tény, hogy minden próbálkozással gyengítjük ellenállását, és egyre közelebb jutunk a kitűzött célhoz. Ezért, az egyik leghasznosabb tanácsot (minden küzdelmünkhöz) Kuthumitól kaptuk, mikor azt mondta:

„Egy szót mondhatunk csak minden igyekvőnek: PRÓBÁLD!”

Híres vegetáriánusok

Újkori történelmi személyek

  • Abraham Lincoln – 16. amerikai elnök
  • Albert Einstein, Nobel-díjas fizikus - "Semmi sem lesz kedvezőbb hatással az emberiség egészségére és túlélési esélyeire, mint a vegetáriánus étkezésre való áttérés."
  • Albert Schweitzer, misszionárius, polihisztor
  • Aldous Huxley (1894-1963) – író: Szép új világ
  • Alexander Humboldt (1769-1859) – német természettudós
  • Alphonse de Lamartine – francia filozófus, költő
  • Benjamin Franklin – amerikai államférfi, tudós, filozófus
  • Bicsérdy Béla (1872-1951)
  • Charles Darwin (1809-1882) – brit természettudós, az evolúciós elmélet megalkotója
  • Charlotte Bronte (1816-55) – írónő: Jane Eyre
  • Christian Morgenstern (1871-1914) – német író
  • Émile Zola (1840-1902) – francia író
  • Franz Kafka (1883-1924) - német író
  • George Bernard Shaw (1856-1950) – Nobel-díjas író
  • George Byron, "Lord" Byron (1788-1824) – angol költő
  • Gustav Mahler (1860-1911) – cseh-osztrák komponista és karmester
  • Hans Christian Andersen (1805-1875)– dán meseíró
  • Herbert George Wells, H. G. Wells – író: Világok harca, Utópia
  • Henry David Thoreau, a Walden írója, filozófus
  • Immanuel Kant (1724-1804) – német-római filozófus
  • Isaac Bashevis Singer (1904-91) – Nobel-díjas író: 1978
  • Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) – német író, költő
  • Carl von Linné – svéd természettudós
  • Leonardo da Vinci, a reneszánsz itáliai polihisztora
  • Lev Tolsztoj, orosz író: Anna Karenina
  • Louisa May Alcott (1832-88) – írónő: Little Women, a női egyenjogúság híve
  • Luigi Cornaro (1464-1566, 102 évet élt!) – velencei nemesember, író, életművész
  • Mary Wollstonecraft Shelley (1797-1851) – angol regényírónő (Frankenstein), Percy Shelly felesége
  • Maurice Maeterlinck (1862-1949) – belga, Nobel-díjas (1911), szimbolista író, híres műve "A kék madár" (1908)
  • Mohandász Karamcsand Gandhi, Mahátma Gandhi (1869-1948) – politikus, békeharcos, életművész, egészségtanító
  • Niccolò Paganini (1782-1840) – itáliai hegedű virtuóz, brácsás, gitáros, komponista
  • Percy Bysshe Shelley (1792-1822) – angol költő
  • Ralph Waldo Emerson – amerikai költő, filozófus
  • Rabindranath Tagore (1861-1941) – indiai író (Nobel-díjas: 1913), filozófus
  • Richard Wagner (1813-1883) – komponista (A bolygó hollandi, Parsifal, Nürnbergi mesterdalnokok)
  • Romain Rolland (1866-1944) – francia Nobel-díjas író: 1915, a Krédó és a Nemzetközi Biogenikus Társaság társalapítója
  • Thomas Alva Edison (1847-1931) – feltaláló, a villanykörte feltalálója
  • Vincent van Gogh (1853-1890) – festő - "Dél-Franciaország vágóhídjait meglátogatva abbahagytam a húsevést."

Edmond Bordeaux Székely - (-1978)A Filozófia és a Kísérleti Pszichológia professzora, elismert nyelvtudós, a Nemzetközi Biogenikus Társaság alapítója, valamint az Esszénus Béke Evangéliumok fordítója és kiadója. Steve Jobs (1955-) Az Apple Inc. Alapítója és vezetője.

Sportolók

  • Alain Sutter – labdarúgó, az 1994-es labdarúgó-világbajnokságot is megjárt válogatott svájci támadó
  • Anand Viswanathan (1969- ) – világbajnok indiai sakkozó
  • Anthony Peeler – NBA kosárlabda játékos
  • B. J. Armstrong – NBA kosárlabda játékos, a legendás Chicago Bulls-ban Michael Jordan csapattársa volt
  • Billie-Jean King – tenisz csillag
  • Carl Lewis – sprinter olimpiai bajnok
  • Djamel Bouras – 1996 olimpiai bajnok francia cselgáncsozója
  • Egerszegi Krisztina – minden idők legsikeresebb magyar úszónője
  • Gianluca Vialli – labdarúgó, az 1990-es évek második felének sokszoros bajnok olasz támadója, az angol Chelsea játékosa és menedzsere is volt
  • John Salley – NBA kosárlabda játékos, Toronto Raptors
  • Johnny Weissmuller – magyar származású úszófenomén, színész (Tarzan); 6 világrekordot döntött meg vegetáriánus úszóként
  • Larry Bird – NBA kosárlabda játékos, Boston Celtics, Dream Team I
  • Lékó Péter - világklasszis magyar sakkozó
  • Martina Navratilova – tenisz csillag
  • Murray Rose – az ötvenes évek olimpiai bajnok úszója
  • Paavo Nurmi – finn hossztávfutó, 9 olimpiai érem, 20 világcsúcs fűződik nevéhez
  • Robert Millar – skót kerékpáros, Tour de France
  • Rudy Tomjanovich – kosárlabdaedző, bajnok a Los Angeles Lakerssel
  • Sam Cassell – NBA kosárlabda játékos
  • Surya Bonaly – olimpiai bajnok műkorcsolyázónő
  • Tonya Kay – profi táncos (a hazánkban is népszerű STOMP együttes tagja)

Film és tv-s személyiségek

  • Alec Baldwin, színész
  • Alicia Silverstone, színésznő
  • Alison Lohman, színésznő
  • Andy Kaufman, színész, komikus
  • Anna Paquin, színésznő
  • Billy Baldwin, színész
  • Brad Pitt, színész
  • Brigitte Bardot, színésznő
  • Casey Affleck, színész, Summer Phoenix kedvese
  • Dan Castellaneta, színésznő
  • Darryl Hannah, színésznő
  • David Duchovny, színész
  • Ed Begley, Jr., színész
  • Gloria Swanson, színésznő
  • Gwyneth Paltrow, színésznő
  • Hilary Swank, Oscar-díjas színésznő
  • James Cromwell, színész
  • Jennie Garth, színésznő
  • Jim Jarmusch, filmrendező
  • Joanna Lumley, angol színésznő
  • Joaquin Phoenix, színész
  • John Cleese, színész
  • Jorja Fox, színésznő
  • Josh Hartnett, színész
  • Julianna Margulies, színésznő
  • Kathy Najimy, színésznő
  • Keenan Ivory Wayans, színész
  • Kim Basinger, színésznő
  • Leonard Nimoy, színész
  • Linda Blair, színésznő
  • Lindsay Wagner, színésznő
  • Liv Tyler, színésznő
  • Lori Petty, színésznő
  • Natalie tman, színésznő
  • Noah Wyle, színész
  • Omar Epps, színész
  • Pamela Anderson, színésznő
  • Rachel Leigh Cook, színésznő
  • Rain Phoenix, színésznő
  • Richard Gere, színész
  • Richard Pryor, színész, komikus
  • River Phoenix, színész, zenész, környezetvédő, állatjogi aktivista
  • Samuel L. Jackson, színész
  • Shannon Elizabeth, színésznő
  • Sir Ian McKellen, színész
  • Stephanie Zimbalist, színésznő
  • Steven Seagal, színész
  • Summer Phoenix, színésznő, Casey Affleck kedvese
  • Tatum O'Neal, színésznő
  • Terence Stamp, angol színész
  • Thora Birch, színésznő
  • Tiffani Thiessen, színésznő
  • Tobey Maguire, színész
  • Toni Collette, színésznő
  • Vanessa Ferlito, színésznő
  • William Shatner, színész

Zenészek, zeneszerzők, énekesek

  • Annie Lennox – a Eurythmics énekesnője
  • Anthony Kiedis – zenész, a Red Hot Chili Peppers frontembere
  • Avril Lavigne – énekesnő
  • Billie Joe Armstrong – a Green Day frontembere
  • Bob Marley – zenész
  • Brian May – a Queen gitárosa
  • Bryan Adams – énekes
  • Chris Martin – a Coldplay énekese, Gwyneth Paltrow kedvese
  • Damon Albarn – a Blur együttesből
  • George Harrison – Beatles, zenész, zeneszerző, énekes
  • John Lennon – Beatles, zenész, zeneszerző, énekes
  • Kenny Loggins – énekes
  • Larry Mullen Jr. – a U2 dobosa
  • Lenny Kravitz – énekes
  • Little Richard – zenész
  • Madonna, énekesnő
  • Michael Stipe, az REM énekese
  • Michael Jackson
  • Moby – zenész
  • Morrissey - Steven Patrick, – énekes
  • Natalie Imbruglia – énekesnő
  • Nellie McKay – énekesnő
  • Nina Hagen – énekesnő
  • Paul McCartney – Beatles, zenész, zeneszerző, énekes, állatvédő
  • Prince – zenész, énekes
  • Ringo Starr – Beatles, dobos
  • Sarah Connor - énekesnő, a híres "From Sarah with Love" c. szám szerzője
  • Shania Twain – énekesnő
  • Sinead O'Connor – ír énekesnő
  • Sting – zenész
  • Vanessa Williams – énekesnő és színésznő
  • Ziggy Marley – zenész, Bob Marley fia
  • Trent Reznor - Nine Inch Nails, zenész, énekes, dalszerző, hangtervező, felvételvezető
  • Daniel Gildenlow – a Pain of Salvation énekese

Ókori történelmi személyek

  • Alexandriai Kelemen
  • Apollóniosz (filozófus)
  • Aranyszájú Szent János
  • Caesarea-i Baziliusz
  • Órigenész
  • Püthagorasz, matematikus, filozófus
  • Platón
  • Tertullianus

Írók

  • Árvai Attila, író
  • Karafiáth Orsolya – költőnő; műsorvezető az MTV Rakott című kulturális magazinjában; női magazinokba, újságokba ír; dalszövegeket, forgatókönyvet és regényt is ír
  • Némethi Kálmán (1855-1920) – író, publicista, a vegetáriánus életmód egyik első hazai propagátora
  • Stanley Steel – író (Harry Kókler, Mátrix és Csillagok Háborúja paródiák)

Alkotó- és előadóművészek

  • Csató Péter – a debreceni Replika rockzenekar énekes-szövegíró-gitárosa, Krisna-tudatú
  • Eszményi Viktória – énekesnő
  • Hevesi Tamás – zenész, énekes, az egykori Névtelen Nulla zenekar tagja, cukorbeteg
  • Jeszenszky István – zeneművész
  • Karátson Gábor – festőművész, író, műfordító (Tao Te King)
  • Katona Klári – énekesnő, jógázó
  • Kövi Bálint – csellóművész
  • Kövi Szabolcs – fuvolaművész
  • Kövi Gábor – gitárművész, író, tanár, környezet- és jövőépítő, életmód tanácsadó, Szabolcs és Bálint édesapja
  • Laár András – a KFT együttes zenész-énekese, L’art pour l’art Társulat tagja, művész, buddhizmusban jártas, jógázó, javasember
  • Lehoczky Zsuzsa – operett-énekesnő
  • Lukács László – a Tankcsapda rockzenekar frontembere
  • Mester Tamás – énekes
  • Németh Kristóf – színész
  • Pikali Gerda – színésznő
  • Pitti Katalin – opera-énekesnő
  • Révész Sándor – a Piramis rockegyüttes énekes-zenésze, szólóelőadó, dalszövegíró
  • Salamon András – filmrendező, operatőr

Sportemberek

  • Bogár Gábor – MTB kerékpáros versenyző
  • Cserneczky Attila – jégúszó, Schirilla György tanítványa
  • Kőbán Rita – olimpiai és világbajnok kajakozónő, állatvédő
  • Laki Dóra – Szőnyi Leventével többszörös világbajnok salsatáncos pár
  • Lovas Antal – az első magyar szupermaratoni futó a XX. század 20-as éveiben, a magyar vegetáriánus mozgalom egyik jeles személyisége volt
  • Schirilla György – jégúszó, hosszútávfutó (például Budapest-Moszkva), természetgyógyász, író, előadó, a hazai triatlonst meghonosítója
  • Sipos István – világcsúcstartó ultramaratonista
  • Szőnyi Levente – Laki Dórával többszörös világbajnok salsatáncos pár
  • Tóth Viktor – vegán tereptriatlonista, kategóriájában világbajnoki 12., európa-bajnoki 2. helyezett

Közéleti szereplők, szervezetek

  • Balkányi Csilla – a 2005-ös Miss Balaton szépségverseny közönségdíjasa
  • Bódi Sylvi – 2002-es év Playmate-je,fotómodell
  • Deák Péter, dr. – politikus; Pécs város önkormányzati képviselője
  • A Fauna Állatvédő Egyesület tagjai
  • Sütő Enikő – jogász, fotómodell
  • Illényi Katica – zeneművész
  • Halzer Dorottya – okleveles Feng shui oktató – tanácsadó; okl. Bach virágterapeuta; szaktanácsadó a Meglepetés női magazinban, a Feng Shui Magazinban és a Polgári Otthon szaklapban; rendszeres rádiós, tvs szereplő ( RTL, TV2, ATV, VIVA ); könyvszerző: Feng Shui Mandalák, Feng Shui Jóskönyv
  • Pirner Alma – fotómodell
  • Pokrivtsák Mónika – délelőtti TV-s magazin műsorvezetőnője
  • Sik Toma – "erőszakmentes világpolgár", béke-aktivista, "A Vagány Vegán"
  • Vass György Boldizsár – vegetáriánus szószóló, az Egészség-vár Alapítvány\Vegetáriánus Baráti Kör vezetője volt, az Országos Vegetáriánus Találkozó (utódja a Vegetáriánus Fesztivál http://egeszsegvar.hu ) kitalálója. Elhunyt.
  • a Jóga a Mindennapi Életben Rendszer követői
  • a magyarországi Krisna tudatú hívők
  • a magyarországi Vaisnava tudatú hívők
  • a Keresztény Advent Közösség tagjai
  • Sri Chinmoy tanítványok

Tudósok, kutatók, orvosok

  • Jane Goodall, főemlőskutató
  • Neal Barnard Dr.
  • Peter Singer, filozófus, a Princeton University professzora, állatjogi aktivista

Újítók, alapítók, spirituális vezetők

  • A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada (1896-1977) – a Krishna-tudatú hívők közösségének megalapítója
  • Annie Besant (1847-1933) – társadalmi reformer, a Teozófiai Társulat második elnöke
  • Clara Barton (1821-1912) – Az Amerikai Vöröskereszt alapítója
  • Deepak Chopra
  • Ellen G. White – a Hetednapi Adventista Egyház alapítója
  • Jiddu Krishnamurti (1897-1986) – indiai spirituális tanító
  • Jean Henry Dunant (1828-1910) – A Vöröskereszt alapítója
  • John Wesley, a metodista egyház alapítója
  • Osho
  • Otoman Zar-adusht Hanish (1844-1936) – a Mazdaznan mozgalom alapítója
  • Sri Chinmoy
  • Paramhans Sri Swami Maheshwaranandaji, Swamiji, a Jóga a mindennapi életben rendszer alapítója
  • Rudolf Steiner (1861-1925) – osztrák tudós, az antropozófia (a szellemtudomány) megalapítója
  • William és Catherine Booth, az Üdvhadsereg metodista társalapítói

Alkotó- és előadóművészek

  • Uri Geller

Szépségszakma

  • Amber Valletta, modell, színésznő
  • Carre Otis, modell, színésznő
  • Kate Moss
  • Kylie Bax
  • Lauren Bush, az elnök unokahúga
  • Stella McCartney, bőr- és szőrmementes divattervező, Paul és Linda McCartney lánya
  • Todd Oldham, bőr- és szőrmementes divattervező
  • Veruschka, modell
  • Lily Cole, modell
Megosztás

Hozzászólások

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Védd meg a családod egészségét!

Hormonzavarok majdnem mindenkiben. Ellenőrizd le magad!

Tudod miért beteg az egész családod?  Cikk a kálium-klorid veszélyeiről.

Hormonális problémáid vannak? Cikk a penészgombák mikotoxinjairól.

Ne mérgezd magad dioxinnal! Hogyan kerülheted el a dioxint? A választ itt találod.

Kozmetikumok tele vannak méreggel! Káros anyagok, az egészség a tét!

Tudod, hogy olcsón lehet egészséges tisztítószered? Ökotisztítás.

Szennyvíz folyik a magyar csapokból? Víztisztítás.

A magyar gazdaság és ipar haldoklik. Mi vagyunk a felelősek! Válassz magyar árut!

Tudtad, hogy a rák gyógyítható? A rák gyógyításáról szóló cikkeket itt találod.

Olcsó és gyors ökoépítkezés elérhető áron. Ökoházak.

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! - ez a "nem ártás" filozófiája. Ennek a filozófiának a szellemében készült ez a honlap. Nézz körül nálunk!