Európaszerte dinamikusan nő az acélszerkezetes házak építésének aránya. Svájcban ez az arány már 70 százalék. Magyarországon és a környező országokban hirtelen és gyorsan tért fog nyerni a technológia piaci elemzők szerint. A népszerűsítés miatt partnereket keresünk. Az üzleti partnerek száma korlátozott.
Napjainkban a gazdasági válság és az egyéb megszorító intézkedések miatt hazánkban a cégek folyamatosan adják vissza vállalkozásukat, vagy éppen sajnálatos módon felszámolják őket, mert fizetésképtelenné válnak. A mostani válsághelyzet ellenére a piaci igény változás miatt ez az építkezési mód ebben a pillanatban is folyamatos növekedést mutat. Pedig ez maga a csoda a mostani helyzetben. Sőt, elemzők szerint a válság vége felé ugrásszerűen megemelkedik, míg a hagyományos építkezési módok visszaszorulnak.
Kiknek javasoljuk a partnerprogramot?
Beruházóknak, akik a lehető legeladhatóbb értékálló technológiára térhetnek át.
Tervezőmérnököknek, akiket teljes technológiai támogatást kapnak.
Ingatlanirodáknak, ingatlanügynököknek akik olyan eladható termékkel állnak a vevőik részére, amivel újra nagy piaci részesedéshez jutnak.
Építési vállalkozóknak, akik újra versenyképessé tudnak ezzel válni.
Építőanyag forgalmazóknak, akik nem veszítik el jövedelmüket a jövőben, ha időben váltanak.
Vállalkozóknak, akik látnak fantáziát ebben a technológiában és lehetőségük van a népszerűsítésre.
Hitelügyintézőknek, akik kapcsolataik révén a legjobb építési technológiát ajánlhatják ki.
Magánszemélyeknek, akik mellék vagy teljes jövedelmüket szeretnék így megszerezni.
Azoknak, akik széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek vagy időt és energiát szánnának ennek a kiépítésére.
Mit várunk el Tőled?
lehetsz vállalkozó, vállalat esetleg magánszemély
hasonló építési technológiát ne forgalmazz
vegyél részt képzéseken
semmiképpen nem lehet rossz híred az ingatlanpiacon
Honnan várjuk partnereinket?
Magyarország teljes területéről és a környező országokból egyaránt
Motivációs levelet itt küldheti el, melyben kérem, hogy stratégiáját is vázolni szíveskedjen.
Hormonzavarok majdnem mindenkiben. Ellenőrizd le magad!
Tudod miért beteg az egész családod? Cikk a kálium-klorid veszélyeiről.
Hormonális problémáid vannak? Cikk a penészgombák mikotoxinjairól.
Ne mérgezd magad dioxinnal! Hogyan kerülheted el a dioxint? A választ itt találod.
Kozmetikumok tele vannak méreggel! Káros anyagok, az egészség a tét!
Tudod, hogy olcsón lehet egészséges tisztítószered? Ökotisztítás.
Szennyvíz folyik a magyar csapokból? Víztisztítás.
A magyar gazdaság és ipar haldoklik. Mi vagyunk a felelősek! Válassz magyar árut!
Tudtad, hogy a rák gyógyítható? A rák gyógyításáról szóló cikkeket itt találod.
Olcsó és gyors ökoépítkezés elérhető áron. Ökoházak.
Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! - ez a "nem ártás" filozófiája. Ennek a filozófiának a szellemében készült ez a honlap. Nézz körül nálunk!