víztisztító

Így csökkenthetjük a klórozott víz és a klóros fertőtlenítés veszélyeit

A klóros víz hatása a hajra és a bőrre

A klórozott víz már rövid távon is száraz, viszkető bőrhöz vezethet. A klór és melléktermékei eltávolítják a természetes haj- és bőrolajokat, amelyek megvédik a testet a túlzott kiszáradástól. A száraz bőr védtelenebb a fertőzésekkel szemben, így elősegítheti az aknék, a korpásodás, az ekcéma kialakulását, illetve súlyosbodását is, de a száraz fejbőr fertőzése miatt hajhullást is okozhat. Szárazzá, töredezetté, gyengévé teheti a hajat, fakíthatja a hajfestékeket is, oxidálhatja a kollagént és egyéb fiatalító fehérjéket, de a hajszálat magát is.

Kristálytiszta víz készülhet otthon a leghatékonyabb víztisztítási eljárással

A nyugat európai országokban a háztartási víztisztítás sokkal elterjedtebb mint nálunk, pedig nem is akkor beruházás, mint elsőre gondolnánk, sőt, valójában sokat spórolhatunk is vele.

Csapvíz szennyeződések

A kedvezőtlen hatású anyagok három főbb csoportba sorolhatók:

  • Fizikai szennyezők: lebegőanyagok (homok, iszap, kolloidok), kémiai szennyező anyagok (metán, trihalometánok, szén-dioxid, kénhidrogén, nemesgázok), olajok-zsírok, szerves anyagok pirogének stb.

Ozmózis

Mi az ozmózis?

Az ozmózis eredetileg az élő szervezetek egyik működési elve, nélküle az élet nem is létezhetne. Az ipar ezt a biológia folyamatot elleste és sokféle eljárásban alkalmazza, így például az ozmózis víztisztítókban is. Az ozmózis folyamán a víz áthalad egy féligáteresztő hártyán, membránon, amely részlegesen megakadályozza az ásványi anyagok és egyéb összetevők áramlását a membrán két oldalán elhelyezkedő oldatok között.  Egy membrán (az emberi szervezetben ilyen membrán például a sejtfal) elválaszt két különböző koncentrációjú oldószeres (ez az oldószer a víz a sejt esetén) oldatot, ekkor az oldószer elkezd áramlani a membránon keresztül az alacsony koncentrációjú oldat felől a magasabb koncentrációjú oldat felé, a folyamat irányát befolyásolja a hártya két oldalán fellépő nyomáskülönbség is.

Veszélyes fluorid

A fluor széles spektrumú enzimméreg, amely hatása 24 enzimen bizonyított. "A vízoldékony fluoridok gyorsan szívódnak fel, minden szövetben szétoszlanak, és felhalmozódnak a vérben, az anyatejben, a szervekben és csontokban, áthatolnak a placentán. Már rendkívül alacsony koncentrációkban is blokkolni képesek fontos enzimreakciókat. A teljes mineralizáció kedvezőtlenül befolyásolódik a fluor által, miközben a kalciummal történő kapcsolódása által a csontok mészképződésének gátlása és hypokalcémia léphet fel.

Az ivóvíz klórozása súlyosan károsíthatja az újszülöttek egészségét

Az ivóvíz klórozása során keletkező melléktermékek súlyosan veszélyeztethetik az újszülöttek egészségét, ha a kismama ezt egy bizonyos mennyiség felett fogyasztja - állítja egy átfogó brit tanulmány, amely a maga nemében az első volt a világon.

A szakértő szerint Magyarország sok területén is fennáll ez a kockázat, mert a káros anyagok koncentrációja meghaladja azt az értéket, ami Nagy-Britanniában veszélyesnek bizonyult.

A www.zoldhaz.info weboldalon megjelenő teljes tartalom szerzői jogi védelem alatt áll

A cikkek és a weboldalon álló tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos a cikket teljes hosszúságában, ill. nagyobb terjedelmében átvenni, felhasználni, átdolgozni. A tartalmat rövidebb idézetben felhasználó köteles jól láthatóan megjelölni a szerzőt, illetve aktív linken az oldat. A jogosulatlan felhasználó anyagi felelősséggel tartozhat. Amennyiben a jogosulatlanul átvett tartalmat bevételszerzésre használta, az így megszerzett haszon teljes összegének átadására kötelezhető a polgári jog szakaszai alapján. © Minden jog fenntartva.
 

Feliratkozás RSS - víztisztító csatornájára

Itt az idő az örökbefogadásra?

Fogadj örökbe

Itt az idő az örökbefogadásra! Hogy miért?

  1. Soha többé nem leszel egyedül.
  2. Bizonyított tény, hogy a kutyák jelenlétében rengeteg súlyos betegség sokkal könnyebben gyógyul.
  3. Szőrös kis társad a legszomorúbb időszakokban is vidámságot hoz.
  4. A kutyások sokkal többet mozognak a sétáltatások és kirándulások miatt, így egészségesebben élnek.
  5. Szélesebb baráti körre lehet szert tenni, mert a kutyások összejárnak.
  6. Könnyebb párra találni, ha nem a gép előtt ülsz. Már a kutya megléte is egy jó indok az ismerkedésre.
  7. Felelős állattartóként felkészülhetsz a gyereknevelésre, a gyerekeid is sokkal felelősségteljesebb felnőtté válnak egy kutya mellett.
  8. A kutyád feltétel nélkül fog szeretni és soha nem beszél vissza. :) A cikk folytatása

Okos bőr- és hajápolás, azaz hogyan (t)együk magunkat széppé

Szépítő étrend

Bőrünk és hajunk megjelenése leginkább az általános egészségi állapotunkat tükrözi vissza, így számos tényező hatással van rá. Nem mindegy hogyan étkezünk, hogyan működik a pajzsmirigyünk, milyen a vérkeringésünk, milyen állapotban van a májunk és a veséink, illetve táplálékkiegészítőket fogyasztunk, milyen kozmetikumokat használunk és nem utolsó sorban az, hogy milyen korúak vagyunk. Mindenesetre korunktól függetlenül kihozhatjuk magunkból a legtöbbet. Nézzük milyen eszközökhöz érdemes folyamodnunk!  A cikk folytatása


 

Kipróbált receptek környezetbarát tisztítószerek készítéséhez

Ökotisztítás

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! – ez a „nem ártás” filozófiája. Mindezt könnyen és olcsón megvalósíthatod a tisztítószerek területén is.  A cikk folytatása

Pajzsmirigy-megbetegedések okai és oki kezelésük

Jódozott só

A tüneti kezelésen alapuló orvosi protokolltól való eltéréshez a betegnek is lépéseket kell tennie az életmódjának megváltoztatásában, de sajnos a legtöbb esetben a páciens hozzáállásából hiányzik ehhez a kellő motiváció, így az orvosi gyakorlat leginkább a tüneti kezelésen alapul. Így van ez a leggyakoribb pajzsmirigy-megbetegedések esetén is. A cikk folytatása


Az almaecet nem hatékony a fogyás elősegítésében

Az almaecet nem hatékony

Az Carol S. Johnston szerint az ecetsav úgy tűnik, hogy tényleg zavarhatja a keményítőmolekulákat lebontó enzimeket. Ez bármilyen típusú ecettel, például bor-, gránátalma ecettel vagy akár fehér desztillált ecettel is kiváltható, nincs kiemelkedő szerepe az almaecetnek. Minden esetben az ecetsav (acetic acid) tartalom felelős ezért.  A cikk folytatása

A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai

A magas zsiradékbevitel és az éhezés hasonló hormonális válaszokat produkál, ugyanis a szervezet mindkét esetben a kortizol nevű stresszhormonnal igyekszik a sejtek vércukorfelvételét megakadályozni, így védi meg a szénhidrátigényes létfontosságú szervek energiaellátását. Például az agy kellő vércukorszint hiányában először görcsrohammal reagál, majd pedig beáll az agyhalál, így a szervezet elsődleges célja az izomsejtek vércukorfelvételének blokkolása, ha nem áll rendelkezésre elegendő glükóz. A cikk folytatása


A legtöbb divatos méregtelenítő eljárás veszélyes is lehet

Méregtelenítés

Manapság a „méregtelenítés” divatját éljük. Sokféle praktikát olvashatunk a témában az ezt népszerűsítő oldalakon, de legtöbb eljárás sajnos hatástalan, sőt gyakran egyenesen káros.

A legfőbb méregtelenítő szerveink a májunk és a veséink, így leginkább azok a méregtelenítő technikák segítenék szervezetünket a káros anyagok eltávolításában, amelyek ezen szervek munkáját támogatják, ez pedig véletlenül sem azt jelenti, hogy esetleg túl is stimulálják. Sok esetben méregtelenítésként hirdetik azokat a módszereket, ahol hashajtással vagy a vese túlzott vizeletkiválasztásra kényszerítésével próbálnak eredményeket elérni. Cikk folytatása