emésztést segítő

Okos étrend 3. rész

"Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz." Henry Ford

Ahhoz, hogy az itteni cikket megértsd, javaslom, hogy olvasd el az első két részt:

Okos Étrend 1. rész

Okos Étrend 2. rész

Átállás Okos Étrendre

Minden ember, aki magasabb zsírtartalmú étrendet tartott, annak valamilyen mértékű hiperinzulinémiája és/vagy inzulinrezisztenciája kialakulhatott már, még akkor is, ha ez sok esetben még megfelel a laboreredmények határértékeinek.

A korábban inzulinrezisztencia és hiperinzulinémia betegséggel küzdő emberek a tartott Okos Étrendi zsiradék makró mellett általában viszonylag hamar elérik, hogy akár 50 g glükóz bevitele után is megfelelően emelkedik a vércukorszintjük és természetesen hipoglikémiájuk sem lesz. Ezzel együtt az inzulinszintek is meglepően alacsonyak lesznek még ilyen nagy glükózbevitel esetén is. Persze a gyógyulás ideje és mértéke függ a beteg állapotától, de eddig mindenkinek egy orvosi szempontól is tartható jelentős glükóztolerancia javulása jött létre. Ehhez eljutni viszont csak odafigyeléssel lehet. Az első Okos Étrendi cikkben leírtam a hiperinzulinémia és inzulinrezisztencia protokollt. Azt érdemes valóban komolyan venni. Az átállást soha ne kapkodd el, ez a saját jól felfogott érdeked. Mj: Inzulinigényes cukorbetegség esetén a hasnyálmirigy bétasejtjei már nem tudnak kellő mennyiségű inzulint termelni, ez egy előrehaladottabb állapot a betegségben. A teljes gyógyulás ilyenkor kevésbé valószínű, de az inzulinigény ekkor is csökkenhet a sejtek inzulinrezisztenciájának regenerálódásával. Ha van inzulintermelés, akkor esély lehet a gyógyszerek elhagyására is.

A szódabikarbóna csak sav jelenlétében a barátunk

A 19. században terjedt el a sütőporok és a szódabikarbóna sütemények térfogat-növelőként való alkalmazása. Nem véletlenül lett közkedvelt, mivel nagyon kellemes küllemet, laza állagot biztosít a süteményeknek és pékáruknak.

 

szódabikarbóna

fotó: ©FreeImages.com/ettina82

Ha magasabb hőmérsékleten, azaz sütőben „kezeljük” a szódabikarbónát:

2NaHCO 3 → Na 2 CO 3 + CO 2 + H 2 O

A felszabaduló széndioxidnak köszönjük, hogy kis „légbuborékok” keletkeznek az ételben, ez teszi "magassá" a süteményeket. A szódabikarbóna már önmagában is lúgos, ha CO2-t veszít akkor egy lúgosabb vegyület, a mosószóda keletkezik. Persze most azt gondolhatjuk, hogy legalább lúgosítunk a sütikkel, de ez sajnos nem feltétlenül előnyös az emésztésünk számára.

 
 

Feliratkozás RSS - emésztést segítő csatornájára

Így támogathatsz pénz nélkül árván maradt kis állatokat

Fogadj örökbe

Itt az idő az örökbefogadásra! Hogy miért?

  1. Soha többé nem leszel egyedül.
  2. Bizonyított tény, hogy a kutyák jelenlétében rengeteg súlyos betegség sokkal könnyebben gyógyul.
  3. Szőrös kis társad a legszomorúbb időszakokban is vidámságot hoz.
  4. A kutyások sokkal többet mozognak a sétáltatások és kirándulások miatt, így egészségesebben élnek.
  5. Szélesebb baráti körre lehet szert tenni, mert a kutyások összejárnak.
  6. Könnyebb párra találni, ha nem a gép előtt ülsz. Már a kutya megléte is egy jó indok az ismerkedésre.
  7. Felelős állattartóként felkészülhetsz a gyereknevelésre, a gyerekeid is sokkal felelősségteljesebb felnőtté válnak egy kutya mellett.
  8. A kutyád feltétel nélkül fog szeretni és soha nem beszél vissza. :) A cikk folytatása

Okos bőr- és hajápolás, azaz hogyan (t)együk magunkat széppé

Szépítő étrend

Bőrünk és hajunk megjelenése leginkább az általános egészségi állapotunkat tükrözi vissza, így számos tényező hatással van rá. Nem mindegy hogyan étkezünk, hogyan működik a pajzsmirigyünk, milyen a vérkeringésünk, milyen állapotban van a májunk és a veséink, illetve táplálékkiegészítőket fogyasztunk, milyen kozmetikumokat használunk és nem utolsó sorban az, hogy milyen korúak vagyunk. Mindenesetre korunktól függetlenül kihozhatjuk magunkból a legtöbbet. Nézzük milyen eszközökhöz érdemes folyamodnunk!  A cikk folytatása


 

Kipróbált receptek környezetbarát tisztítószerek készítéséhez

Ökotisztítás

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! – ez a „nem ártás” filozófiája. Mindezt könnyen és olcsón megvalósíthatod a tisztítószerek területén is.  A cikk folytatása

Pajzsmirigy-megbetegedések okai és oki kezelésük

Jódozott só

A tüneti kezelésen alapuló orvosi protokolltól való eltéréshez a betegnek is lépéseket kell tennie az életmódjának megváltoztatásában, de sajnos a legtöbb esetben a páciens hozzáállásából hiányzik ehhez a kellő motiváció, így az orvosi gyakorlat leginkább a tüneti kezelésen alapul. Így van ez a leggyakoribb pajzsmirigy-megbetegedések esetén is. A cikk folytatása


Az almaecet nem hatékony a fogyás elősegítésében

Az almaecet nem hatékony

Az Carol S. Johnston szerint az ecetsav úgy tűnik, hogy tényleg zavarhatja a keményítőmolekulákat lebontó enzimeket. Ez bármilyen típusú ecettel, például bor-, gránátalma ecettel vagy akár fehér desztillált ecettel is kiváltható, nincs kiemelkedő szerepe az almaecetnek. Minden esetben az ecetsav (acetic acid) tartalom felelős ezért.  A cikk folytatása

A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai

A magas zsiradékbevitel és az éhezés hasonló hormonális válaszokat produkál, ugyanis a szervezet mindkét esetben a kortizol nevű stresszhormonnal igyekszik a sejtek vércukorfelvételét megakadályozni, így védi meg a szénhidrátigényes létfontosságú szervek energiaellátását. Például az agy kellő vércukorszint hiányában először görcsrohammal reagál, majd pedig beáll az agyhalál, így a szervezet elsődleges célja az izomsejtek vércukorfelvételének blokkolása, ha nem áll rendelkezésre elegendő glükóz. A cikk folytatása


A legtöbb divatos méregtelenítő eljárás veszélyes is lehet

Méregtelenítés

Manapság a „méregtelenítés” divatját éljük. Sokféle praktikát olvashatunk a témában az ezt népszerűsítő oldalakon, de legtöbb eljárás sajnos hatástalan, sőt gyakran egyenesen káros.

A legfőbb méregtelenítő szerveink a májunk és a veséink, így leginkább azok a méregtelenítő technikák segítenék szervezetünket a káros anyagok eltávolításában, amelyek ezen szervek munkáját támogatják, ez pedig véletlenül sem azt jelenti, hogy esetleg túl is stimulálják. Sok esetben méregtelenítésként hirdetik azokat a módszereket, ahol hashajtással vagy a vese túlzott vizeletkiválasztásra kényszerítésével próbálnak eredményeket elérni. Cikk folytatása