Megújuló energiaforrás
Bizonyos rendszerek működéséhez szükség van villamos energiára, de ezek 80%-ban a föld hőjét és csak 20%-ban használnak villamos energiát a rendszer üzemeltetésére. A megújuló energiaforrással működő eszközök az egyre emelkedő energia árak miatt viszonylag rövid idő alatt 5-10 éven belül megtérülnek, ezután úgy látnak el bennünket tiszta energiával, hogy az eszközbe fektetett tőkénk már megtérült. A Kanadai könnyűszerkezetes készház épületek kiemelten energiatakarékos szerkezetük miatt alapvetően alacsony fűtési energiaráfordítással üzemeltethetőek. Abban az esetben ha hosszútávon gondolkodunk, érdemes megújuló energiaforrások kiaknázását betervezni új épületünk megvalósításánál. Így nem csak rendkívül kedvező energia költséggel üzemeltethetjük otthonunkat, hanem teszünk egy lépést a környezetünk védelme érdekében is. A föld és a nap, valamint a szél mind olyan zöld energiák, melyek hatalmas mennyiségben rendelkezésünkre állnak, csak munkára kell fordítani a bennük rejlő erőket. Ennek több módja lehetséges: Napkollektor, napelem, hőszivattyú, szélturbina, stb…
Ma már biztonsággal üzemeltethető egy lakás, egy társasház, vagy egy ipari létesítmény gázbekötés nélkül. Nem kell kéményt építenie, nincs kéményseprű díj minden évben, nem kell gázt bevezettetnie a telekre, így elmarad a hálózatfejlesztés magas költsége, ezért a lakáson belüli gázszerelés sem történik meg, nincs robbanás, vagy szénmonoxid veszély, végül de nem utolsósorban sokkal olcsóbb és tisztább energiával hűthetünk és fűthetünk egyszerre. Ebben a részben nem a megújuló energiák bemutatását szeretnénk ismertetni, hanem be szeretnénk mutatni, hogy milyen módon lehet a lakáson belüli gépészetet kialakítani abban az esetben ha nem hagyományos módon valamilyen kazánnal látjuk el a hőleadó felületeket hőenergiával.
Hőleadó egységeket bemutatása
A lakásokban általában valamilyen radiátorral vagy padlófűtéssel adjuk át a hőt a környezetünknek.
A megújuló energiákat hasznosító berendezések nem képesek “önerőből” 60-70 Celsius fokos hőmérsékletű melegvizet előállítani, ezért a radiátorból nagyon nagy mennyiséget kellene beépíteni, de ezek elhelyezése bútorozási problémákat okozna. Ezért egy sokkal modernebb hőleadást használunk abban az esetben ha megújuló energiaforrást használunk hő termelésére. A hőleadó ebben az esetben a padló, melyet padlófűtésként használunk, valamint a falak és a födémszerkezet, melyet fűtésre és hűtésre is használunk. A falfűtés és mennyezet fűtés esetében a vakolat alá kell beépíteni a csöveket. A csővezetékekben a radiátoros fűtésnél lényegesen alacsonyabb hőmérsékletű vizet keringetünk, de itt a nagy felület miatt ez is elegendő.
A jó hír, hogy ugyanebben a csövekben nyáron hideg vizet keringetünk, ami lehűti a lakásunkat kellemesen, a klímákkal ellentétben hang nélkül és nagyon kedvező áron. A padlót kizárólag fűtés céljára használjuk, mivel a hideg padló a meleg időszakban megbetegedést okozna. Fontos kiemelni, hogy a falfűtés sugárzó hőenergiát biztosít az élőlények számára, hasonlatosan a nap sugárzásához. A kellemes hőérzet a radiátoros fűtéshez viszonyítva már 2 Celsius fokkal alacsonyabb hőmérsékleten kialakul. Ezzel is azon felül, hogy nem kazánnal fűtünk energiát takarítunk meg.
A lakáson belüli gépészeti hely (hőközpont) bemutatása
Egy megújuló energiákat hasznosító épületben szükség van egy szabad helyre, ahol a hőközpont elhelyezésre kerül. Ez a helyigény egy 200m2-es ház esetében 3m2. A hőközpont általában tartalmaz keringetőszivattyúkat, szelepeket, osztó-gyűjtő rendszereket, hőcserélőt, (geotermikus fűtés esetén hőszivattyút) puffer tároló tartályokat a fűtés és a használati melegvíz számára, valamint intelligens vezérlő rendszert. A gépészet számára kitűnően megfelel a garázs, vagy mosókonyha erre a célra kialakított kis része. A tévhittel ellentétben ezek a berendezések nem zajosabbak egy gázkazánnál.
- 9280 olvasás
A www.zoldhaz.info weboldalon megjelenő teljes tartalom szerzői jogi védelem alatt áll
A cikkek és a weboldalon álló tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos a cikket teljes hosszúságában, ill. nagyobb terjedelmében átvenni, felhasználni, átdolgozni. A tartalmat rövidebb idézetben felhasználó köteles jól láthatóan megjelölni a szerzőt, illetve aktív linken az oldat. A jogosulatlan felhasználó anyagi felelősséggel tartozhat. Amennyiben a jogosulatlanul átvett tartalmat bevételszerzésre használta, az így megszerzett haszon teljes összegének átadására kötelezhető a polgári jog szakaszai alapján. © Minden jog fenntartva.