Pszichológus helyett rendrakás? Igen!

Tudtad, hogy a környezetben eluralkodó rendezetlenség a lelki egyensúlyodra is hatással lehet?

A minimalista életmód lényege, hogy igyekszünk megszabadulni otthonunk felesleges tárgyaitól, elejét vesszük, hogy a „vackok” egyáltalán átlépjék a küszöbünket. Így nem csupán a lelki egészségünkért tehetünk sokat, de a környezetet is óvhatjuk azzal, hogy kevesebbet vásárolunk.

Kép: ©FreeImages.com/Ana-Labate

Lelki nagytakarítási program

  1. Ürítsd ki a ruhatáradat! Rengeteg felesleges ruhád van, amiről pontosan tudod, hogy soha nem fogod felvenni, és csak a helyet foglalják. Azzal, hogy elajándékozod ezeket valamilyen szeretetszolgálatnak, vagy bedobod ruhagyűjtő helyekre teret nyerhetsz a szekrényeidben és jóval könnyebben és kreatívabban tudsz összeillő darabokat felvenni. Minden hétvégén érdemes egyetlen zacskónyi ruhát összegyűjteni. Ez csak 5 perc, de néhány hét alatt így valóban csak azok maradnak, amikre szükséged van. Környezetvédelmi okból pedig jobb, ha mostantól jóval kevesebb ruhát vásárolsz magadnak. Akkor vásárolj ruhát vagy cipőt ha valóban nagyon tetszik, és szükséged is van rá. A használtruha kereskedőknél vásárolt olcsó ruhák esetén is így járj el.
  2. Rakj el minden nem naponta használt konyhai gépet a pultról. A feleslegeseket pedig ajándékozd vagy add el. Más érzés lesz majd így főzni, nagyobb kedvvel teszel-veszel majd a konyhában. Rögtön észreveszed a különbséget.
  3. A reklámújságoknak a szelektív hulladékgyűjtőben van a helyük. Bárhol is tornyoztad fel ezeket, jobb lesz nélkülük.
  4. Szennyes ruhákat mindig a szennyes tartóba rakd, a tiszta ruhákat pedig a már kiürített szekrényedbe. Így könnyű a rendrakás.
  5. A polcokról tüntesd el egy dobozba azokat a dísztárgyakat, amiket csak úgy vettél vagy kaptál, de nincs különösebb jelentősége. Meglásd nem fog hiányozni! Ha valóban nem hiányzik, akkor adománygyűjtő pontokon vagy boltokban meg is szabadulhatsz ezektől. Legközelebb pedig ne költs ilyesmire. Ezek nélkül jóval nagyobb rend lesz körülötted, véded a környezetet is, és a portörlés sem egy rémálom.
  6. Az íróasztalodról minden felesleges holmit rakj el! Sokkal könnyebben fogsz kreatívan gondolkozni.
  7. A gyerekeket szoktasd rá, hogy minden este rakják el a játékaikat. Ez az egész életükre pozitív és építő hatással lesz, pont a nálad is kialakult káosz elkerülése miatt.
  8. A fürdőszobában is hajlamos lehetsz rengeteg felesleges kacatot elöl hagyni. Ami nem kell, azt rakd el, dobd ki vagy ajándékozd el. A legjobb az, hogy azokat eleve kiszanálod, elajándékozod, amire soha nem lesz szükséged. Nem jó ha a szekrényeid belsejét ilyen kacatok tárolására használod. Szintén mutass mérsékletet, ha ilyesmiket vásárolsz!
  9. Végül, de nem utolsó sorban a tisztaságra is szánj időt. Takarítsd ki a fürdőszobát, különös tekintettel a penészre és a vízkőre, szedd le a pókhálókat mindenhonnan, szabadulj meg a portól a szekrények tetején is, porszívózz ki alaposan és persze konyhában is legyen tisztaság és rend! Ne feledkezz meg a védőkesztyűről ha vegyszerrel dolgozol!


Bármilyen lelki problémával is küzdesz, a fenti pontokat érdemes végigcsinálnod, mert meglepő módon kihatással lesz az egész életedre és a lelki egyensúlyodra is. Ne habozz, kezdj hozzá ma!

Laczkovich Hegedüs Eszter

A cikkek és a weboldalon álló tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. Másolása, felhasználása, sokszorosítása, nyilvánosságra hozatala csak a szerző hozzájárulásával és a forrás feltüntetésével lehetséges. Ilyen esetben kérlek írásban fordulj a kapcsolat link alatt a szerzőhöz, ahol tüntesd fel, hol és milyen formában szeretnéd a tartalmat felhasználni. A szerző ha úgy gondolja saját mérlegelés után írásbeli engedélyt adhat. Minden jogtalan felhasználó ellen élünk a jogorvoslat lehetőségével.

Természetesen a cikkek linkelése vagy megosztása nem jogsértő. A megosztásoknak nagyon örülök, mert csak így van lehetőség arra, hogy elterjednek az itteni információk. Ezeket nagyon köszönöm.

 
 

Így támogathatsz pénz nélkül árván maradt kis állatokat

Fogadj örökbe

Itt az idő az örökbefogadásra! Hogy miért?

  1. Soha többé nem leszel egyedül.
  2. Bizonyított tény, hogy a kutyák jelenlétében rengeteg súlyos betegség sokkal könnyebben gyógyul.
  3. Szőrös kis társad a legszomorúbb időszakokban is vidámságot hoz.
  4. A kutyások sokkal többet mozognak a sétáltatások és kirándulások miatt, így egészségesebben élnek.
  5. Szélesebb baráti körre lehet szert tenni, mert a kutyások összejárnak.
  6. Könnyebb párra találni, ha nem a gép előtt ülsz. Már a kutya megléte is egy jó indok az ismerkedésre.
  7. Felelős állattartóként felkészülhetsz a gyereknevelésre, a gyerekeid is sokkal felelősségteljesebb felnőtté válnak egy kutya mellett.
  8. A kutyád feltétel nélkül fog szeretni és soha nem beszél vissza. :) A cikk folytatása

Okos bőr- és hajápolás, azaz hogyan (t)együk magunkat széppé

Szépítő étrend

Bőrünk és hajunk megjelenése leginkább az általános egészségi állapotunkat tükrözi vissza, így számos tényező hatással van rá. Nem mindegy hogyan étkezünk, hogyan működik a pajzsmirigyünk, milyen a vérkeringésünk, milyen állapotban van a májunk és a veséink, illetve táplálékkiegészítőket fogyasztunk, milyen kozmetikumokat használunk és nem utolsó sorban az, hogy milyen korúak vagyunk. Mindenesetre korunktól függetlenül kihozhatjuk magunkból a legtöbbet. Nézzük milyen eszközökhöz érdemes folyamodnunk!  A cikk folytatása


 

Kipróbált receptek környezetbarát tisztítószerek készítéséhez

Ökotisztítás

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! – ez a „nem ártás” filozófiája. Mindezt könnyen és olcsón megvalósíthatod a tisztítószerek területén is.  A cikk folytatása

Pajzsmirigy-megbetegedések okai és oki kezelésük

Jódozott só

A tüneti kezelésen alapuló orvosi protokolltól való eltéréshez a betegnek is lépéseket kell tennie az életmódjának megváltoztatásában, de sajnos a legtöbb esetben a páciens hozzáállásából hiányzik ehhez a kellő motiváció, így az orvosi gyakorlat leginkább a tüneti kezelésen alapul. Így van ez a leggyakoribb pajzsmirigy-megbetegedések esetén is. A cikk folytatása


Az almaecet nem hatékony a fogyás elősegítésében

Az almaecet nem hatékony

Az Carol S. Johnston szerint az ecetsav úgy tűnik, hogy tényleg zavarhatja a keményítőmolekulákat lebontó enzimeket. Ez bármilyen típusú ecettel, például bor-, gránátalma ecettel vagy akár fehér desztillált ecettel is kiváltható, nincs kiemelkedő szerepe az almaecetnek. Minden esetben az ecetsav (acetic acid) tartalom felelős ezért.  A cikk folytatása

A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai

A magas zsiradékbevitel és az éhezés hasonló hormonális válaszokat produkál, ugyanis a szervezet mindkét esetben a kortizol nevű stresszhormonnal igyekszik a sejtek vércukorfelvételét megakadályozni, így védi meg a szénhidrátigényes létfontosságú szervek energiaellátását. Például az agy kellő vércukorszint hiányában először görcsrohammal reagál, majd pedig beáll az agyhalál, így a szervezet elsődleges célja az izomsejtek vércukorfelvételének blokkolása, ha nem áll rendelkezésre elegendő glükóz. A cikk folytatása


A legtöbb divatos méregtelenítő eljárás veszélyes is lehet

Méregtelenítés

Manapság a „méregtelenítés” divatját éljük. Sokféle praktikát olvashatunk a témában az ezt népszerűsítő oldalakon, de legtöbb eljárás sajnos hatástalan, sőt gyakran egyenesen káros.

A legfőbb méregtelenítő szerveink a májunk és a veséink, így leginkább azok a méregtelenítő technikák segítenék szervezetünket a káros anyagok eltávolításában, amelyek ezen szervek munkáját támogatják, ez pedig véletlenül sem azt jelenti, hogy esetleg túl is stimulálják. Sok esetben méregtelenítésként hirdetik azokat a módszereket, ahol hashajtással vagy a vese túlzott vizeletkiválasztásra kényszerítésével próbálnak eredményeket elérni. Cikk folytatása