Atkins diéta veszélyei és mellékhatásai

Okos Étrend 1. rész

Mára már egyre több tudományos bizonyíték kerül napvilágra arról, hogy civilizációs betegségeink legtöbbjéért a magas zsiradék- és fehérjebevitelű étrendünk tehető felelőssé. Ennek felfedezésében jelentős segítséget nyújtott a manapság még divatos, szélsőségesen magas fehérje és zsiradékbevitelt alkalmazó szénhidrátszegény étrendek alkalmazásakor megfigyelt mellékhatás, a gyakran jelentős mértékben fokozódó inzulinrezisztencia. Erre a "félreevéskor" tapasztalt hipoglikémiás tünetek mutattak rá először.

A hosszú életű és civilizációs betegségektől mentes népek általában csökkentett zsiradék- és fehérjebevitelt alkalmaznak. A WHO legújabb jelentései pedig a húsfogyasztást - különös tekintettel a vörös- és feldolgozott húsok esetén - a korai halálozással, és fokozott rákbetegség kockázattal hozták összefüggésbe. Számos bizonyíték áll rendelkezésünkre arról is, hogy a magas IGF-1 aktivitást okozó élelmiszerek nagyobb arányú bevitele korai öregedéssel és fokozott rákkockázattal járhatnak. Talán nem meglepő, de a fehérjék és a zsiradékok ilyenek, míg a magasabb inzulinvállasszal bíró szénhidrátok (mint a keményítő és a glükóz) csökkentik a szervezetünk IGF-1 igényét.

Környezetkímélőbben kéne táplálkoznunk tehát, csökkentett a húsfogyasztással, és a környezetkímélően termelhető összetett keményítőforrásokon alapulva, így az egészségünkért is sokat tehetünk.

Szemléletváltás paleótól a magas szénhidrát-tartalmú étrend felé

Sok évvel ezelőtt - ahogy sokan mások - már-már vakon elfogadtam a paleó étrendek jótékony hatását alátámasztó cikkeket, de aki régebb óta olvas tudományos kutatásokat megállapíthatja, hogy szinte bárminek és annak ellenkezőjének bizonyítására is találhat megfelelőt. Ennek ellenére persze van jelentősége annak, hogy tanulmányok alapján támasszuk alá a mondandónkat, de érdemes elkerülni azt a tudományosnak semmiképpen nem mondható baklövést, hogy a teóriánknak megfelelőket tudományos bizonyítéknak tekintjük, míg az ellentétes eredményeket leminősítjük vagy elengedjük a fülünk mellett.

Számos szénhidrátokat meghurcoló szénhidrátszegény étrend saját népszerűsítésében alkalmazza gyakrabban ezt a technikát. Akkora sikerrel, hogy mára már egyenesen egészséges élelmiszernek vagy fittnek címkézve kaphatunk szénhidrátcsökkentett változatokat ugyanabból.

A hipotéziseinket nem alátámasztó tanulmányokat nem célszerű tehát ignorálnunk. Ezek eredményei lehetnek a legértékesebbek fejlődésünk szempontjából, mert lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy megértsük, hogy milyen körülmények biztosíthatták az adott kutatás eredményeit. Elősegítheti, hogy szemellenző viselése helyett a komplexitásra törekedjünk. Ez adhat például lehetőséget arra, hogy felfedezzük a magas zsiradék- és fehérjebevitel egészségünkre gyakorolt hatását is. (F: A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai)

Okos Étrend

©FreeImages.com/Lali Masriera

 

A szervezeten belüli  IGF-1 aktivitás jelentős csökkentésére irányuló törekvések pedig, mint például az Okos Étrend, alacsonyabb rákkockázattal járhatnak, növelhetik a várható élettartamot. (F)

Így nem csupán a szénhidrátszegény étrendek mellékhatásait heverhetjük ki, hanem lehetőséget kaphatunk az élethosszunk meghosszabbítására, autoimmun-betegségek kordában tartására, de a rák és egyéb civilizációs betegségek kockázatának jelentős csökkentésére is.

Kezdjük az alapoknál!

A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai

Korábban - ahogy sokan mások - én is már-már vakon elfogadtam a paleó étrendek jótékony hatását alátámasztó cikkeket, tanulmányokat, de hosszabb távon többek között a nagyobb számú tapasztalat miatt hamar körvonalazódott, hogy komolyabb mellékhatásokat okozhatnak. A tapasztalat minden esetben vissza kell igazolja a hipotéziseinket, amiket célszerű tehát hosszabb távon is megvizsgálni.

Minden étrendi vezetőnek kötelessége lenne komolyan venni, ha problémák lépnek fel az étrend alkalmazóinál, csak ekkor van lehetősége arra, hogy időben változtasson az ajánlásokon, ha egyáltalán mer, és nem éli meg presztízsveszteségként. Ekkor nem másra hagyná az esetleges károk csökkentését.

A hipotéziseinket nem alátámasztó tanulmányokat nem célszerű tehát ignorálnunk. Ezek eredményei lehetnek a legértékesebbek fejlődésünk szempontjából, mert lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy megértsük, hogy milyen körülmények biztosíthatták az adott kutatás eredményeit. Elősegítheti, hogy szemellenző viselése helyett a komplexitásra törekedjünk. Ez adhat például lehetőséget arra, hogy felfedezzük a magas zsiradék- és fehérjebevitel egészségünkre gyakorolt hatását is.

Paleó étrend hatásai

A cikk megírását leginkább az motiválta, hogy korábban évekig én is alacsony szénhidráttartalmú paleó és ketogén étrendet tartottam, a Facebookon nagy létszámú, ilyen irányultságú csoportot vezettem.

A csoportomon belül hamar 30 g-ról 50 g-ra emeltük a napi szénhidrátbevitelt. Ez egyébként jóval meghaladhatta egy magyarországi átlagos paleó étrendű szénhidrátbevitelét. Mj.: Paleó alapanyagokkal gyakran még a 30 g is nehezen vagy csak nagyon drágán teljesíthető. Táplálkozási naplóval ellenőrizhető a valós bevitel.

Nálunk nem volt annyira feltűnő, hogy gond lehet az étrenddel, de a paleó étrend ekkora már évek óta divattá vált, így már viszonylag sokan voltak a csoporton kívül, akik már 3-4 éve is alkalmazták. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb étrendi vezető inkább elutasította azokat, akik betegségekkel, esetleges mellékhatásokkal kapcsolatban keresték meg őket, így leginkább engem találtak meg végül a panaszaikkal. Talán miattuk derült ki számomra hamarabb, hogy valami baj lehet az étrenddel.

Egyre gyakoribbá váltak az étrend alatt kialakult látszólag ok nélküli szédülésekkel (eleinte csak sport közben vagy erősebb érzelmi hatásokra), a gyors kifáradással, izomgörcsökkel, alvászavarokkal, inzulinrezisztenciával, egyre növekvő reggeli vércukorértékekkel, hasi hízással, potenciazavarokkal, korai menopauzával, pajzsmirigy alulműködéssel, autoimmun pajzsmirigy-gyulladással, személyiség változással, romló glükóztoleranciával, stressz nehéz kezelésével és egyéb egészségügyi problémákkal összefüggő megkeresések. Az aggodalmaim miatt az okok megoldások felkutatásába kezdtem. Eleinte azt gondoltam, hogy korábbi megbetegedések következményei lehetnek, de lassan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ezek hátterében az alacsony szénhidráttartalmú étrend is állhat.

Kis kereséssel mostanra már hamar találhatunk számos hasonló csalódott paleó étrend követőt.

Szénhidráthiány?

Legfontosabb, hogy megint felelevenítsem a homeosztázis fogalmát. Ami nem más, mint az élő szervezetek alkalmazkodó képessége a változó környezethez. Amíg ezek a változások nem okoznak károsodást az adott egyednek, addig tekinthetjük úgy, hogy az adott helyzethez adaptálódtunk. Ha valamilyen helyzet károsító, akkor ennek mértékét két dolog befolyásolja: a hatás és a kitettség ideje. Ennek függvényében akár maradandó károsodást is szenvedhetünk. Erről ejtek bővebben szót a Táplálkozás vs. Homeosztázis c. cikkemben.

A szervezet reakciói nem jók vagy rosszak, csupán próbálja kivédeni azokat a hatásokat amiknek kitesszük, ez sokszor krónikus állapotokhoz vezet. Minden krónikus állapot (pajzsmireigy alulműködés, autoimmun folyamatok, érelmeszesedés, elhízás, stb.) mögött táplálkozási hibát érdemes keresni.

A cikk elsősorban azoknak íródott akik valamilyen szénhidrát-csökkentett étrenden vannak, vagy a jövőben így étkeznének, de bárki számára fontos információkat hordozhat. A helyesen kivitelezett, mellékhatásoktól mentes étrendet az Okos étrend c. cikksorozatban ismerheted meg.

Létezhet szénhidráthiány?

Amíg a világban nem terjedtek el a szénhidrát-csökkentett életmódot hirdető irányzatok, addig könnyelműen kijelenthető volt, hogy kizárólag a fehérje- és zsírsavhiány okozhat gondot, hiszen nincs olyan, hogy esszenciális szénhidrát és elő tudja állítani a máj, viszont esszenciális aminosavak és esszenciális zsírsavak léteznek.

Például, az esszenciális zsírsav hiánybetegségek létezése is egészen a 1950-es évekig kétséges volt. Ennek az az oka, hogy az omega-6 és omega-3 hiányosságok csak akkor következhetnek be ha természetellenes volt a táplálkozás. Lehet, hogy a szénhidrátokkal is ez a helyzet?

Szénhidráthiány

©FreeImages.com/melanie kuipers

Két nehézséggel kell szembenéznie a tudománynak a szénhidráthiány vizsgálata kapcsán, ritkaság a nulla szénhidráttartalmú táplálkozás az emberekben és hiányoznak az emberhez hasonló állatmodellek is (agy, a bél és a máj testsúlyhoz mért aránya más, mint az embereknél és ez döntő fontosságú).

Megfigyeléseket azért lehet tenni, például az inuitok étkezési szokásainak kapcsán vagy a jelenleg olyan divatos szénhidrát-csökkentett diéták és irányzatokat követőinél. A Kanada északi felén élő inuit eszkimók átlagéletkora 12-15 évvel rövidebb, mint az átlagos kanadai lakosoké, orvosi adatok és mérések viszont nem állnak kellő mennyiségben rendelkezésre.

Most kiderül miért lehetnek komolyabb tüneteink (alvászavar, pajzsmirigy problémák, magasabb vércukorszint, állandó fáradtság, ásványianyag-hiány, stb) ezen étrendek követése kapcsán.

 
 

Feliratkozás RSS - Atkins diéta veszélyei és mellékhatásai csatornájára

Így támogathatsz pénz nélkül árván maradt kis állatokat

Fogadj örökbe

Itt az idő az örökbefogadásra! Hogy miért?

  1. Soha többé nem leszel egyedül.
  2. Bizonyított tény, hogy a kutyák jelenlétében rengeteg súlyos betegség sokkal könnyebben gyógyul.
  3. Szőrös kis társad a legszomorúbb időszakokban is vidámságot hoz.
  4. A kutyások sokkal többet mozognak a sétáltatások és kirándulások miatt, így egészségesebben élnek.
  5. Szélesebb baráti körre lehet szert tenni, mert a kutyások összejárnak.
  6. Könnyebb párra találni, ha nem a gép előtt ülsz. Már a kutya megléte is egy jó indok az ismerkedésre.
  7. Felelős állattartóként felkészülhetsz a gyereknevelésre, a gyerekeid is sokkal felelősségteljesebb felnőtté válnak egy kutya mellett.
  8. A kutyád feltétel nélkül fog szeretni és soha nem beszél vissza. :) A cikk folytatása

Okos bőr- és hajápolás, azaz hogyan (t)együk magunkat széppé

Szépítő étrend

Bőrünk és hajunk megjelenése leginkább az általános egészségi állapotunkat tükrözi vissza, így számos tényező hatással van rá. Nem mindegy hogyan étkezünk, hogyan működik a pajzsmirigyünk, milyen a vérkeringésünk, milyen állapotban van a májunk és a veséink, illetve táplálékkiegészítőket fogyasztunk, milyen kozmetikumokat használunk és nem utolsó sorban az, hogy milyen korúak vagyunk. Mindenesetre korunktól függetlenül kihozhatjuk magunkból a legtöbbet. Nézzük milyen eszközökhöz érdemes folyamodnunk!  A cikk folytatása


 

Kipróbált receptek környezetbarát tisztítószerek készítéséhez

Ökotisztítás

Próbáld meg a lehető legkevesebb kárt okozni léteddel a természetnek és az élőlényeknek! – ez a „nem ártás” filozófiája. Mindezt könnyen és olcsón megvalósíthatod a tisztítószerek területén is.  A cikk folytatása

Pajzsmirigy-megbetegedések okai és oki kezelésük

Jódozott só

A tüneti kezelésen alapuló orvosi protokolltól való eltéréshez a betegnek is lépéseket kell tennie az életmódjának megváltoztatásában, de sajnos a legtöbb esetben a páciens hozzáállásából hiányzik ehhez a kellő motiváció, így az orvosi gyakorlat leginkább a tüneti kezelésen alapul. Így van ez a leggyakoribb pajzsmirigy-megbetegedések esetén is. A cikk folytatása


Az almaecet nem hatékony a fogyás elősegítésében

Az almaecet nem hatékony

Az Carol S. Johnston szerint az ecetsav úgy tűnik, hogy tényleg zavarhatja a keményítőmolekulákat lebontó enzimeket. Ez bármilyen típusú ecettel, például bor-, gránátalma ecettel vagy akár fehér desztillált ecettel is kiváltható, nincs kiemelkedő szerepe az almaecetnek. Minden esetben az ecetsav (acetic acid) tartalom felelős ezért.  A cikk folytatása

A szénhidrátszegény étrendek mellékhatásai

A magas zsiradékbevitel és az éhezés hasonló hormonális válaszokat produkál, ugyanis a szervezet mindkét esetben a kortizol nevű stresszhormonnal igyekszik a sejtek vércukorfelvételét megakadályozni, így védi meg a szénhidrátigényes létfontosságú szervek energiaellátását. Például az agy kellő vércukorszint hiányában először görcsrohammal reagál, majd pedig beáll az agyhalál, így a szervezet elsődleges célja az izomsejtek vércukorfelvételének blokkolása, ha nem áll rendelkezésre elegendő glükóz. A cikk folytatása


A legtöbb divatos méregtelenítő eljárás veszélyes is lehet

Méregtelenítés

Manapság a „méregtelenítés” divatját éljük. Sokféle praktikát olvashatunk a témában az ezt népszerűsítő oldalakon, de legtöbb eljárás sajnos hatástalan, sőt gyakran egyenesen káros.

A legfőbb méregtelenítő szerveink a májunk és a veséink, így leginkább azok a méregtelenítő technikák segítenék szervezetünket a káros anyagok eltávolításában, amelyek ezen szervek munkáját támogatják, ez pedig véletlenül sem azt jelenti, hogy esetleg túl is stimulálják. Sok esetben méregtelenítésként hirdetik azokat a módszereket, ahol hashajtással vagy a vese túlzott vizeletkiválasztásra kényszerítésével próbálnak eredményeket elérni. Cikk folytatása